2009. október 2., péntek

ReMeK-e-hírlevél 2009/10.

VÁLOGATOTT CIKKEK
Kétmillió digitális könyvet nyomtatna ki a Google
A rengeteg oldalról érkező támadások ellenére úgy tűnik, hogy a Google állja a sarat és kész bármi áron keresztülvinni könyvdigitalizálási projektjét, és mind az Egyesült Államokban, mind Európában uralni kívánja a digitális könyvpiacot.
A Google-féle Könyvmegállapodás sikere most mégis megtorpanni látszik egy csöppet, mert az amerikai Igazságügyi Minisztérium hivatalosan is az ellenzők pártjára állt. A minisztérium, és így kvázi az amerikai kormány szerint is aggályosak a megállapodás körüli jogi feltételek, ezért további részletes tárgyalásokra van szükség a kiadók, a szerzők és a Google között, így újra késhet a végleges megállapodás megszületése. A kőkemény elutasítókkal szemben viszont a minisztérium kiemelte a megállapodás pozitív oldalait és reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások során sikerül olyan megállapodást kötni, amellyel ezek a jó dolgok - sok millió régi, ritka könyv újra elérhetővé lesz - megvalósulhatnak. A Google és szövetségesei végső soron üdvözölték a minisztérium állásfoglalását, ígéretet tettek arra, hogy átgondolják a kifogásokat és ők is tárgyalásokat sürgetnek.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium döntése mellett történt még egy igen fontos esemény a könyvdigitalizá lási 'harcban': a Google megállapodást kötött az Espresso Book Machine forgalmazóival, az On Demand nevű céggel, amelynek értelmében akár kétmillió régi, nyomtatásban már nem megtalálható, szabad szerzői jogú könyv kelhet új életre. Az Espresso Book Machine egy olyan mini-nyomda, amely egymaga végzi el néhány perc alatt egy könyv kinyomtatásával és bekötésével járó teljes munkát. Egyelőre ‘csak’ kétmillió könyvről van szó, ám, ha egyszer megszületik a Könyvmegállapodá s, nemcsak ezek a régi könyvek, hanem rengeteg, homályos szerzői joggal rendelkező, vagy a kiadó által engedélyezett régi könyv kerülhet nyomtatásba.
Forrás: http://konyves.blog.hu/2009/09/21/ketmillio_digitalis_konyvet_nyomtatna_ki_a_google

A BIBLIS szoftver felhasználóinak képzése Hargita megyében
Október 9-11. között kerül sor Csíkszépvízen arra a továbbképző tanfolyamra, amely elsősorban a BIBLIS könyvtári rendszert már használó könyvtárosok ismereteinek bővítését, elmélyítését célozza. A tanfolyam keretében a könyvtári szoftver új, grafikus felületű változatának megismertetése, használatának elsajátítása a cél. A 18 órás tanfolyam résztvevői felhasználói tankönyvet és részvételi oklevelet kapnak, a képzés költségeit a szervező Bitlib Kft állja, a program szervezésében részt vesznek a Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársai.
Forrás: Jakab Anna, Kájoni János Megyei Könyvtár, Csíkszereda

Minőségi blogok egy helyen
Tizenöt év alatt több mint százmillió blog keletkezett a világhálón, mióta Justin Hall 1994-ben elkezdte írni az első blogot. A blogolók legnagyobb kihívása jelenleg kitűnni a milliók közül, miközben olvasói oldalról egyre nagyobb az igény a minőségi írások iránt. A Blogter és a Magyar Író Akadémia Blogakadémia néven szakmai együttműködést indított, hogy felhívja a figyelmet a kiemelkedő írásokra, és felfedezze a tehetségeket a magyar bloggerek között.
A Blogakadémia mindenki számára nyitott, tartalmi megkötések nincsenek, de a szervezők jelzik, hogy szívesen olvasnának irodalomhoz, színházhoz, kultúrához kapcsolódó bejegyzéseket, ajánlókat, helyszíni beszámolókat, kritikákat, olvasói/hallgató i/nézői véleményeket, vagy akár önálló irodalmi alkotásokat is. A blogok első megmérettetése már el is kezdődött, november 17-ig a szervezők a témafelvetést, az íráskészséget, a gondolatmenetek követhetőségét, az eredetiséget, a helyesírást értékelik majd, de a közönség szavazatai alapján is kihirdetik a legjobb blogot.
A Blogakadémiával kapcsolatban bővebb információk a http://www.iroakademia.hu/ és a http://www.blogter.hu/ honlapokon olvashatók.
Forrás: http://hirek.prim.hu/cikk/74862/
Forrás: KIT hírlevél 2009/33, szeptember 23.

Elek apóra emlékeztek Csíkszeredában is
Szeptember 30-án Benedek Elek születésének 150. évfordulójára emlékeztek a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban nyílt kiállítással és gyerekek számára szervezett foglalkozásokkal. A nagy meseíró életét és munkásságát könyvek, fényképek és meseillusztrációk segítségével felidéző tárlat október folyamán ingyenesen látogatható. A Kájoni János Megyei Könyvtár 2006-ban csatlakozott a HUNRA felhívásához a Népmese Napjának megünneplésére. Idén szeptember 30-án - a Népmese Napján - egész napos foglalkozással elevenítették fel Elek apó emlékét, és a népmesék máig érvényes üzeneteit. A könyvtárba látogató kisiskolások elmondhatták vagy felolvashatták kedvenc népmeséjüket, rajzban eleveníthették meg a népmesék egy-egy jelenetét, mesehőseit, Benedek Elek életéhez kapcsolódó vetélkedőn vehettek részt. Ezen a napon minden, könyvtárba látogató gyerek egy népmesét vihetett haza ajándékba.
Forrás: Kelemen Katalin, Kájoni János Megyei Könyvtár, Csíkszereda
Forrás: http://honline.ro/?action=esemeny&phase=2670

Kovács András Ferenc 50. születésnapját ünnepelték az Új Színházban. Az Új-Ararát Estek első előadásán költők, írók, színészek köszöntötték a Marosvásárhelyen élő költőt, a Látó című szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjét. A rendezvényről beszámoló cikk az alábbi linken olvasható: http://www.litera.hu/hirek/hagytam-magamat-meglepodni

Az internet-generá ció eléréséhez újra kell gondolni a könyvtárat
A szakirodalom és mindenféle szakmai fórum egyre többet foglalkozik az ún. 'internet-generá cióval', vagyis az 1990 után született fiatalokkal. ... Más elvárások és más magatartásformák jellemzik őket, mint az eddigi vagy már felnőtt könyvtárhasználókat. Ők nem értik és nem fogadják el a könyvtárak megszokott, számukra 'retro', avítt rendjét, a könyvtárosok pedig nem értik őket. Pedig tudomásul kellene venni, hogy e generáció életében a képernyő jelentős szerepet töltött és tölt be minden téren: általánosan vett napi életükben, szabadidejükben, tanulásukban. Tanulmányok sora igazolja, hogy sokféle módon használják a digitális világot, másképpen élnek és másképpen gondolkodnak, mint a régebbi generációk. A szövegekben képekre van szükségük a figyelem fenntartásához és a megértéshez, nem viselik el a csak lineáris szöveget, ebbe is úgy kívánnak belépni, mintha hypertext lenne, a folyamatos szövegolvasással nem tudnak megbirkózni. Életük a hálózaton folyik, ott sokkal erősebbek, de ott is csoportosan. Csak a videojátékok motiválják őket. Párhuzamos cselekvésformák jellemzik őket: egyszerre játszanak, tanulnak, zenét hallgatnak, és más cselekvéseket művelnek. Mindezt a tanárok nem értik meg. Óriási szakadék tátong a jelenkor tanára és diákja között, mivel a felnőttek nem hiszik el, hogy mindezek együttes művelése nem akadályozza meg őket a tanulásban. A kérdés annyira jelentős, hogy antropológusok, könyvtárosok, tanárok sorra szervezik a konferenciákat világszerte az új tanulási-tanítási módszerek megismertetésé re és az új típusú tanítási tapasztalatok kicserélésére. ... Úgy tűnik, ahhoz, hogy közelebb kerülhessenek a könyvtárak a fiatalokhoz, a hagyományos könyvtárkép megváltozását kell elérni az olvasók és a professzionális felhasználók fejében is. (Az internet-generáció könyvtárhasználati szokásai, amelyek új kihívást jelentenek a könyvtárak számára, ref.: Pajor E.)
Forrás: Humanus, 2009. szeptember 15.
Forrás: KIT, 2009. szept. 16. (32. szám)

Szerkesztők:
E lapszám felelős szerkesztője: Kelemen Katalin
A hírlevél változatlan formában szabadon terjeszthető. Megrendelhető a következő címen: http://fr.mc246.mail.yahoo.com/mc/compose?to=ReMeK-e-hirlevel@yahoogroups.com, vagy jelezze megrendelési szándékát a

Nincsenek megjegyzések: