2010. május 5., szerda

Egy férfi, aki könyvtáros lesz...

A férfi, aki munkát talált könyvről

A történet egyszerűen rövid és „frappánsunalomtól” pezsgő. Egy akárkiről szól, aki munkát talál éppen egy könyvtárban. Ebben a könyvben a neve éppen Louis Tinner, de lehetne bárki. Maga a cselekmény nagyjából a fiatalember által újonnan megkapott munkahely. Idővel munkahelyére sem lehet könnyen bejutni, mert imádja sörözéssel, cigizéssel elütni az időt, esetleg még kávéárus lányért hagyja abba a nem tevékenységét.
 Nem sokat lehet arról megtudni, mennyire is feküdt neki az említett munka megszerzése, annál inkább a napról napra, hétről hétre egyre jobban magányában burkolódzó antiszociális emberről, akit először szórakoztat, majd zavar, s elbocsátása előtti napokban már őrjítően idegesít mindenki jelenléte. Látszólag mindezeknek az ellenkezőjét mutatja, azonban idővel kibújik a szeg a zsákból. Mégsem szereti a magányt, de utálja a társaságot, valamelyest frusztrált, cinikus, de ugyanakkor együgyű, vagyis nem tudja, mit kezdjen magával, sem embertársaival. Ezért ereszkedik le teljes mélységekig eget rengető vulgárisba. Ezt bizonyítják rémes monológjai és hasonló tréfái. Egy klinikai eset, aki néha tud emberi és humoros is lenni. Magányában jól kiépített világát felemészti a betegségek utáni vágy. Undokságát és agresszivitását a magány ostorozza meg.   Mégsem tűnik sem meghökkentőnek, sem isten tudja milyen megbotránkoztatónak a történet, inkább egy sajnálatra méltó, helyét sehogy sem találó ifjú képe rajzolódik ki, aki elbocsátása után kezd gondolkozni saját létén. A záró képsorok előtti kis jelenetben még egyszer „visszalátogat” régi munkahelyére, de a könyvtár helyett egy üres termet talál. Ezt az ürességet cipeli lelkében magával, míg meg nem történik az a végzetes baleset. Hogy túléli-e, az szinte mindegy, a lényeg a más iránti élet utáni vágyakozáson van.

Mint könyvtáros.
Nagyon jó útmutató arra, hogy miként nem érdemes könyvtárosnak lenni. Igazából a „kedves” munkát találó illető, akármilyen munkát hasonlóan végzett volna, annyi különbséggel, hogy a könyvtárosi mivolta még jobban kihozta belőle a hülyeséget.
Érdemes idézni belőle főnöke véleményét tevékenységéről:
– A következő dolgok késztetnek töprengésre… - mondta az igazgató, és számolt az ujjaival, amelyeken a körmök tiszták, de hosszúak és ízléstelenek voltak – először is: hogy néha blokkol, máskor viszont nem. Másodszor: elhagyja munkahelyét, hogy sört vásároljon. Harmadszor, hogy hetek telnek el, mire teljesít egy felsőbb helyről érkező utasítást. A mi esetünkben: egy egyszerű kis jelentés megírását. Negyedszer: ledorongol embereket, akik pedig semmilyen okot nem szolgáltattak erre. Ötödször: elhagyja a munkahelyét, hogy csak úgy, minden ok nélkül ténferegjen az épületben…
Majd egy kis csevej után így folytatja:
– De hogy sértegesse a lányomat… - üvöltötte az idős ember -, és hogy leüsse a fiamat! Ezt nem kellett volna!
            Mindezek után lehet mindannyinkban előbújik a kisördög, hogy néha megtegyünk hasonlókat, de inkább jobb, ha egy kicsit gátat vetünk ösztöneinknek, mert mindez fordítva is elsülhet, ahogy Tinnerrel is történt.

A könyvet a holland HERMAN BRUSSELMANS írta
Kiadta az Útravaló sorozatban a Jelenkor kiadó Pécsett, 2007-ben.
A regényt Wekerle Szabolcs fordításában (1997) olvashatják magyar nyelven.
Borbé Levente

Nincsenek megjegyzések: