2010. május 18., kedd

"Magyar Mondák" vetélkedő

Május hatodikán, csütörtökön a Márton Áron Gimnázium negyedik osztálya András Éva tanítónénivel együtt Magyar Mondák címen vetélkedőt tartottak az iskola dokumentációs és információs termében. A legnépszerűbb mondák a Mátyás királyhoz kapcsolódó mondakörből voltak.
A gyerekek legalább tíz mondát kellett elolvassanak, s azok közül választották ki a számukra a legkedvesebb történetet. Ebből pedig egy rövid fogalmazást készítettek. Mindegyik tanuló a kiválasztott történetének fogalmazását felolvasta az osztály előtt, ezután pedig értékelték osztálytársaik. András Éva tanítónéni figyelemmel követte az értékelés alakulását. Azok a tanulók, akiknek a munkájuk a legsikeresebb volt  dicséretben részesültek.
A gimnázium könyvtárának alkalmazottai, Borbé Levente könyvtáros és Balázs-Bécsi Enikő dokumentarista, készségesen segítettek a jobb szemléltetésben. A könyvtár állományából illusztrációkat válogattak és a történet könnyebb beazonosítása érdekében, vagy a cselekmény helyének meghatározása érdekében térképeket és könyveket is  választottak ki.

Nincsenek megjegyzések: