2010. június 21., hétfő

BIBLIOTERÁPIA KÖNYVTÁROSOKNAK

2010. június 14-15. között biblioterápiás tréninget tartottak a csíkszeredai Kájoni János Megyei könyvtár olvasótermében, amelyet a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete szervezett meg.
            Az előadó Bartos Éva, a budapesti Könyvtári Intézet vezetője volt.

            Előadásában beszélt a biblioterápia történetéről, annak lényegéről és alkalmazásáról. Célja, az olvasási kultúra fejlesztése és erősítése volt, valamint hogyan lehet beilleszteni az oktató-nevelői tevékenységben az említett eljárást. Szó esett a biblioterápiás csoportok kialakításáról, a biblioterapeuta csoportvezetési kompetenciájáról, valamint a kommunikációs és empátia készség fontosságáról.
Az eljárás ismertetése minden egyes korosztálynak szólt, úgy szakembereknek, mint szülőknek vagy akár gyereknek is.
Az elméletet mindkét nap gyakorlatok követték, amelyek alátámasztották, az addig elmondottakat.

A tanfolyamon résztvevők zöme közkönyvtáros volt Hargita és Kovászna megyéből. A palettát három iskolai könyvtáros toldta meg. Név szerint: Borbé Levente (Csíkszereda), Péter Antal (Csíkszereda), Kis László (Sepsiszentgyörgy).

            Rövid ismertető a biblioterápiáról
  A kifejezés jelentése a könyvekkel való segítségnyújtás, amely során a javasló (aki lehet könyvtáros is), személyre szabott olvasmányokkal próbál segíteni a "rászorulók" problémáinak megoldásában. Ez a folyamat akkor jár sikerrel, ha az olvasót a biblioterapeuta belátásra tudja bírni megoldatlan helyzetével kapcsolatosan. Egyfajta önismereti "felmérésen", érzelmi katarzison kell átessen az önmagát kereső egyén, miközben a  csoportos összejöveteleken az a bizonyos kiválasztott mű a problémák megoldására sarkallja őt. A biblioterapeuták munkája akkor sikeres, hogyha az említett élmények során az olvasó viselkedése és viszonyulása az emberek iránt pozitív irányba mozdul el.

Fotó: Kis László

További képek az alábbi címen találhatók:
Borbé Levente

2010. június 15., kedd

GYERMEKKÖNYVEK NAPJA Sikeres volt a Nekem tetszett! Olvastad már? pályázat

Nekem tetszett! Olvastad már? - ezzel a címmel  tette közzé a Kájoni János Megyei Könyvtár és a Pro Libris Könyvtári Alapítvány pályázati felhívását, amelyben arra kérték a 7-12 éves iskolás gyerekeket,  hogy mutassák be társaiknak kedvenc könyvüket, és írják meg azt is, miért tetszett, kinek és miért ajánlanák elolvasásra. A legjobb, legérdekesebb könyvajánlók készítőinek a megyei könyvtár gyereknapi rendezvényén, a GYERMEKKÖNYVEK NAPJÁN adták át a díjakat 2010. június 4-én,  a Mikó-vár udvarán.

            A pályázatra érkezett rengeteg érdekes, izgalmas könyvajánló bizonyítja, hogy sok gyerek szeret  olvasni, és örömet jelentett számukra megosztani az olvasás élményét társaikkal.
Nagyon sok és változatos témájú könyvről készült ismertető,  sokan illusztrációt is készítettek a kedvenc szereplőkről, egy-egy érdekes jelenetről, a legjobban sikerült illusztrációk különdíjban részesültek. A  7-12 éves gyerekek közül, tehát második osztálytól ötödik osztályig bárki részt vehetett a pályázaton.  Az olvasoterem.com (http://olvasoterem.com) honlap támogatásának köszönhetően  az internet révén sokfelé eljutott a felhívás.
A bemutatott kedvencek közt vannak olyan könyvek, amelyeket még a mai gyerekek szülei, vagy akár nagyszülei is szívesen olvastak gyerekkorukban, mint például A Pál utcai fiúk, a Kincskereső kisködmön,  az Egri csillagok,  a Winnetou, vagy Erich Kästner gyerekregényei. De sokan választottak a mai magyar írók könyvei közül, például Lázár Ervin, Janikovszky Éva vagy Fodor Sándor könyveit, és természetesen a mai gyerekek kedvencei közé tartoznak a kisebbek korosztályában Geronimo Stilton vagy Rosszcsont Peti kalandjai, a nagyobbak körében pedig a Harry Potter sorozat kötetei, az osztrák Thomas Brezina gyereksorozatai, vagy a brit írónő, Jacqueline Wilson regényei.

A megyei könyvtár gyerekkönyvytárában bárki megtekintheti a díjazott ajánlókat, korosztályonként egy-egy dossziéba helyeztük el őket, aki pedig az ajánlókat lapozva kedvet kap egy-egy könyv elolvasására, a gyerekkönyvtárban nagyrészt meg is találhatók ezek a könyvek, csak ki kell őket kölcsönözni. 
A pályázati felhívásra összesen 23 iskola 174 tanulója küldött könyvajánlót, természetesen a legtöbb,  80 pályázat Csíkszerdából, a város iskoláiból érkezett be,  a Nagy Imre Általános Iskolából  35-en küldtek könyvismertetőt, de szép számban vettek részt a József Attila Általános Iskola, a Nagy István Művészeti Líceum, a Márton  Áron Gimnázium, és a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói is a pályázaton.
Hargita megye más településeiről össszesen 84 könyvismertető érkezett, a legtöbb Székelyudvarhelyről (22) Csíkmadarasról (17), Szentegyházáról (13), Gyergyószentmiklósról (11), továbbá Siménfalva, Csíkszentmárton, Csíkszentmiklós, Csíkdánfalva, Gyergyótölgyes, Parajd iskoláiból is érkeztek pályamunkák.
Az internet révén más megyékbe is eljutott a felhívás, ennek köszönhetően  érkeztek könyvyajánlók Maros   megyéből is, összesen 8, (Csíkfalváról, Havadról és Nyárádszeredából),  Kolozs megyéből,   Kalotaszentkirályról, valamint Kovászna megyéből, Sepsiszentgyörgyről is érkezett egy-egy pályamunka.

Csíkszereda Város Önkormányzatának támogatása tette lehetővé, hogy a pályázaton résztvevő 174 gyerek közül  összesen 70 gyermek részesülhetett jutalomban. Mind a négy korosztályban (I-V osztályos tanulók)   az I-III díj mellett sokan részesülhettek dícséretben, illetve az illusztrációkért   különdíjban. A szervező Pro Libris Könyvtári Egyesület és a Kájoni János Megyei Könyvtár ezúton is köszöni a támogatást. A nyertes pályázatok készítői oklevélben részesültek, és egy-egy  gyermekkönyvet kaptak ajándékba.

A pályázat médiatámogatója, az olvasóterem.com honlap egy-egy jutalomkönyvet ajánlott fel az általa kiválasztott legjobb könyvajánlók készítőinek, amelyeket a díjazási ünnepség alkalmával, Simon Attila, a honlap szerkesztője személyesen adott át a nyerteseknek.

A rengeteg beérkezett könyvismertető elbírálása nem volt könnyű feladat, nehéz helyzetben volt a zsűri,  hiszen mindenki igyekezett minél ötletesebben bemutatni kedvenc olvasmányát. 
A szervezők ezúton is köszönik  minden gyereknek, aki eljuttatta a Kájoni János Megyei Könyvtárba a könyvismertetőjét, bár nem kaphatott mindenki díjat,  minden gyerek nyert azáltal, hogy megoszthatta másokkal az olvasás élményét, és megismerhetett mások által ajánlott érdekes olvasmányokat.
Valamint köszönik a szülőknek, tanítóknak, tanároknak, és nem utolsósorban azoknak a lelkes iskolai és községi könyvtárosoknak is, akik a gyerekek figyelmét felhívták a pályázatra, és bízatták őket a részvételre.
A gyerekkori olvasás rendkívül intenzív élmény, amely későbbi életkorban már ritkán adatik meg, később már ritkábban fordul elő, hogy ilyen intenzitással éljük bele bele magunkat egy könyv világába. Hogy létrejöjjön ez a sajátos élmény, és a gyerek olvasóvá váljon, attól is függ, hogy milyen olvasmányok állnak a rendelkezésére.
Ezért jó, ha minél több tartalmas, élményt nyújtó olvasmánnyal ismerkedhetnek meg már kisgyermekkorban. Erre is szerette volna ráirányítani a figyelmet ez a pályázat.

A díjazási ünnepségen a Mikó-vár udvarán nem csak a díjazott gyerekek vettek részt,  második osztálytól ötödikig  több osztály is érkezett Csíkszereda iskoláiból, hogy ismerkedhessenek a társaik által ajánlott olvasmányokkal, és tapsoljanak a díjazott pályázóknak.
Végül jutalmul a népes gyerekközönség a PLÜM-PLÜM ÉS A SÁRKÁNY című bábjátékot láthatta a könyvtár Fakalinka nevű bábjátszó csoportjának előadásában. (José Géal bábjátékát Kányádi Sándor fordította magyarra)

Az alábbi linkre kattintva tekinthetjük meg a Gyerekkönyvek Napján készült képeket a Plusz Portálon:
http://pluszportal.ro/web/index.php?option=com_content&task=view&id=21099&Itemid=28
Kelemen Katalin
Kájoni János Megyei Könyvtár, Csíkszereda

2010. június 7., hétfő

Könyvek jövője Norvégiában

2010. június harmadikán este nyolcórai kezdettel a "Biciklis iskola" program keretében a Zöld Székely Egyesület szervezésében került sor a Sapientia EMTE kis aulájában Norvégia: hulladékgazdálkodás és a jövő városai címmel megtartott előadásra, amelyet Csonta László, az egyesület elnöke tartott meg.

            Csonta László Norvégiai tapasztalatát osztotta meg az egybegyűltekkel. Az igen hasznos és érdekes előadás, amelyben világossá vált Norvégia elkötelezettsége a környezetvédelem iránt, számos olyan oldalát mutatta meg a hulladékszelektálásnak és -gyűjtésnek, ami még könyvtárosi szemmel nézve is némi tapasztalatot nyújtott a könyvek értékesítésének hasznáról.

            Az egyesület elnöke beszámolt arról is, hogy két olyan hulladékudvarban jártak, ahol lehetőség volt a megunt, vagy már nem használt könyveket otthagyni. A látottak alapján nem zárta ki azt sem, hogy másutt is létezhet az előbb említett, jól bevált szokás.

 A szelektív hulladékgyűjtés keretén belül működő papírtároló kukákra rá volt írva, hogy ne dobják bele a könyveket, hanem adják le a könyves üzleteknek.
Csonta László tudtára jutott az is, hogy a "Fretex" cégnél könyveket gyűjtenek be, amelyeket javított állapotban adnak-értékesítenek tovább. 


Az első két fotón a "Hulladékkönyvtárak" láthatóak

A képeket Csonta László készítette

Borbé Levente

2010. június 3., csütörtök

Továbbképző könyvtárosoknak is.

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának magyar tagozata immáron harmadik alkalommal szervezi meg nyári tanár-továbbképző, valamint könyvtáros továbbképző programjait, 2010 július 18-24 között Kolozsváron, illetve július 26-31 között Árkoson (Erdély a XX. században című továbbképző). A programokat sikeresen záró résztvevők 30 kreditet (ún. "credite transferabile") szerezhetnek. Az erről szóló hivatalos dokumentumot csak később kézbesítjük. A  programjainkon résztvevő személyek számára térítésmentesen biztosítjuk a szállást, valamint a napi háromszori étkezést.
Az idéntől beiratkozási díjat is kérünk 75 RON értékben, ugyanis az egyetem vezetőségének legújabb döntése értelmében nem állíthatunk ki végzős bizonyítványt egyetlen olyan személynek se, aki előzetesen nem iratkozik be a karunkon zajló programra.
A beiratkozáshoz szükséges iratok (elég, ha majd a képzés alkalmával átadják):
1.pedagógusoknak - az egyetemi diploma és a személyazonossági igazolvány (férjezett kolléganőknél keresztlevél is) fénymásolata;
2.könyvtárosoknak - az érettségi bizonyítvány és a szakképzettségről szóló bizonylat (akinek van);
3.mindekitől - a beiratkozási díj befizetését igazoló banki utalvány beolvasott (beszkennelt) vagy digitális fényképezőgéppel készített másolata (majd csak az előjelentkezés után kérjük átküldeni elektronikus postán). Számlaszám: RO76TREZ216504601X007224, CUI: 4305849. Kérjük beírni, hogy ",taxa de însciere pt. curs postuniversitar de perfectionare în lb. maghiară la Universiatea Babes-Bolyai Cluj-Napoca, Facultatea de Istorie si Filosofie"
Az idén a következő képzések szerepelnek:
1.A romániai magyarság története és művészeti hagyományai
Szak: történelem
Célcsoport: általános és középiskolai történelemtanárok
Helyszín: Kolozsvár
Helyek száma: 20
Programfelelős: Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő
Jelentkezni Nagy Róbertnél az nrobert70@yahoo.com címen lehet


2.A helytörténeti értékek hasznosítása
Szak: történelem
Célcsoport: osztályfőnökök, általános és középiskolai tanárok
Helyszín: Kolozsvár
Helyek száma: 20
Programfelelős: Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő
Jelentkezni Nagy Róbertnél az nrobert70@yahoo.com címen lehet

3.Továbbképző program iskolai könyvtárosok számára
Szak: könyvtár- és információtudomány
Célcsoport: általános és középiskolai könyvtárosok
Helyszín: Kolozsvár
Helyek száma: 20
Programfelelős: Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő
Jelentkezni Nagy Róbertnél az nrobert70@yahoo.com címen lehet

4. Erdély a XX. században (gazdasági, társadalmi, politikai struktúrák)
Szak: történelem
Célcsoport: általános és középiskolai történelemtanárok
Helyszín: Árkos - Kovászna megye
Helyek száma: 25
Programfelelős: Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő
Jelentkezni Toth Szilárdnál a tszilard22@yahoo.com címen lehet

2010. június 2., szerda

Tallózás a ReMeK-e-hírlevél, 2010 / júniusi számából

Elindult a Romániai Magyar Lexikon az interneten
Első lépésként 150 erdélyi műemlék magyar-román adatlapjával elindult az interneten a Romániai Magyar Lexikon.
Első moduljának összeállítását Kovács Zsolt művészettörténész irányította az Entz Géza Alapítvánnyal partnerségben. A www.lexikon. ro és a www.enciclopediavir tuala.ro címeken elérhető adatbázis első elkészült "fejezete" Erdély épített örökségéről szól, 21 település 150 fontos műemlékének részletes, fotókkal ellátott leírását tartalmazza magyar és román nyelven.
A lexikonban jelenleg elérhető 150 műemlék legtöbbje kolozsvári, nagyváradi és marosvásárhelyi, továbbá szerepel köztük nagykárolyi, gyergyószentmikló si és szászrégeni is.
Készítőinek tervei szerint a lexikon.ro egyszerre jelent majd korszerű, folyamatosan frissülő, gyarapodó kézikönyvet, összetett keresési lehetőségekkel ellátott tudományos portált és tudományos közösséget.
A Jakabffy Elemér Alapítvány Bárdi Nándor irányításával létrehozta azt a műhelyt, amely 140 erdélyi szellemtörténeti tematikájú szócikk megírásán dolgozik. Az ősztől böngészhető modul olyan szócikkeket tartalmaz majd mint például: honfoglaló magyarság, székelyek a középkorban, táncházmozgalom, fekete mise, népi erkölcs, falunapok, vizuális kommunikáció, gyógyászat. Folyamatban van még egy, a fontosabb erdélyi magyar intézményekről szóló modul kialakítása is.
Forrás: http://multikult. transindex. ro/?cikk= 11534
http://www.kultura. hu/main.php? folderID= 887&articleID=301045&ctag=articlelist&iid=1

Még lehet jelentkezni a biblioterápiás képzésre
A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2010. június 14-15 között újabb képzést szervez Csikszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A tanfolyam témája a biblioterápia. Előadó: Bartos Éva, a budapesti Könyvtári Intézet vezetője. A szállást és az étkezést a szervező RMKE biztosítja. Az érdeklődők még jelentkezhetnek a tanfolyamra Kopacz Katalinnál, az RMKE elnökénél, az alábbi e-mail címen: bibliohr@gmail. com
Forrás: Kopacz Katalin, RMKE-elnök

Gyermekkönyvek Napja a Kájoni János Megyei Könyvtárban
Az olvasás képessége egész életre szóló útravalót jelent. Már kisgyermekkortó l, a legfiatalabb korosztályoktó l kezdve fontos az olvasás fejlesztése, az olvasás iránti igény felkeltése. Ezért szervezi meg a gyermeknap alkalmából a Kájoni János Megyei Könyvtár a Gyermekkönyvek Napját 2010. június 4-én, pénteken 11 órától a Mikó-vár udvarán. A rendezvényen díjazzák a Nekem tetszett! Olvastad már? című pályázat nyerteseit. A pályázatot a Kájoni János Megyei Könyvtár a Pro Libris Könyvtári Alapítvánnyal közösen a 7-12 éves korosztály számára hirdette meg, gyerekkönyvajá nlók készítésére. A legkreatívabb és legötletesebb ajánlók készítői értékes könyvajándékban részesülnek. A legjobb könyvajánlók az interneten is elolvashatók majd, az olvasoterem. com weboldalon (http://olvasoterem. com). A pályázat különdíja az olvasoterem. com által felajánlott könyvcsomag.
A gyermekkönyves napon a gyerekek olvasással, gyerekkönyvekkel kapcsolatos játékos feladatokat, rejtvényeket oldhatnak meg. A legügyesebbek jutalomban részesülnek. A rendezvény zárásaként a könyvtár Fakalinka nevű bábcsoportja bemutatja José Géal Plüm-plüm és a sárkány című bábjátékát, Kányádi Sándor fordításában.
A pályázat, valamint a gyerekkönyves nap támogatója Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata, médiapartnerei az olvasoterem. com weboldal és az erdely.ma internetes portál.
Forrás: Kelemen Katalin, Kájoni János Megyei Könyvtár; http://olvasoterem. com/index. php/2010/ 05/palyazati- felhivas- gyerekeknek/

Sikeres Székelyföld és könyvtárai
Közös székelyföldi könyvtárinformatikai struktúráról, valódi tartalommal megtöltött, intézményesített gyakornoki programokról, eddig kihasználatlan pályázati lehetőségekről is szó esett az 5. Sikeres Székelyföld konferencián Csíkszeredában, ahol Hargita, Kovászna és Maros megye kulturális intézményeinek vezetői, munkatársai, önkormányzati vezetői találkoztak.
A könyvtár és információs társadalom tematikáját felölelő beszélgetésen többek közt javasolták egy közös, integrált számítógépes rendszer létrehozását a székelyföldi könyvtárak számára. Az együttműködés főleg a beszerzés szempontjából költséghatékony, a feldolgozás is gyorsabb; a könyvtárak meg tudnák osztani egymással készletüket.
Hollanda Andrea szekcióvezető, a sepsiszentgyö rgyi Bod Péter Megyei Könyvtár munkatársa azt is elmondta, a résztvevők egyetértettek abban, hogy borzalmas állapotok uralkodnak a községi könyvtárakban, van, ahol a nyolcvanas évek óta nem frissült az állomány - nem csoda, ha az emberek nem mennek oda olvasni.
A konferencia a 2010. május 13-21. között első alkalommal megrendezett Székelyföld Napok (www.szekelyfoldnapo k.ro) részét képezte, és annak záró napján zajlott le.
Forrás: http://itthon. transindex. ro/?cikk= 11594

Szerkesztők:
Bákai Magdolna, bakai.magdolna@ gmail.com
Kelemen Katalin (Kájoni János Megyei Könyvtár, Csíkszereda, könyvtáros), kelemen.katalin@ yahoo.co. uk
Tóth-Wagner Anikó (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyö rgy, könyvtáros), twsa@freemail. hu
Olvasószerkesztő : Szonda Szabolcs (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyö rgy, igazgató), szonda_szabolcs@ kmkt.ro

E lapszám felelős szerkesztője: Tóth-Wagner Anikó

A hírlevél változatlan formában szabadon terjeszthető. Megrendelhető a következő címen: ReMeK-e-hirlevel@ yahoogroups. com, vagy jelezze megrendelési szándékát a bakai.magdolna@ gmail.com címen.

2010. június 1., kedd

Júniusi évfordulók 2010

335 esztendeje, 1675. június elsején született Scipone Francesco Maffei olasz polihisztor, író.

110 éve, 1840. június másodikán született Thomas Hardy angol író és költő. Népszerű regényei: Egy tiszta nő, A weydoni asszonyvásár és a Lidércfény. Mindhárom (felsorolt) regényét 1885 után írta.

170 éve, 1840. június ötödikén született Leon Negruzzi román író, Costache (Constantin) Negruzzi fia.

60 éve, 1950. június hatodikán hunyt el Bánnfy Miklós író, grafikus, színpadi rendező, díszlet- és kosztümtervező. Az Erdélyi Trilógia (Megszámláltattál..., És híjjával találtattál, Darabokra szaggattatol) vívta ki nemcsak irodalmi jellegű művével az elismerést.

135 éve, 1875. június hatodikán született a német irodalom egyik nagy alakja Thomas Mann. Ismert művei: A Buddenbrook ház,  A varázshegy, Márió és a varázsló, József és testvérei, Lotte Weimarban, Doktor Faustus, Egy szélhámos vallomásai.

30 éve, 1980. június hetedikén halt meg Henry Miller amerikai író. Magyarul is olvasható műve a Baktérítő.

140 éve, 1870. június kilencedikén hunyt el Charles Dickens angol író. Mai napig is nagy népszerűségnek örvendő művei: Twist Olivér, Karácsonyi ének, David Kopperfield.

130 éve, 1880. június tizedikén született Kaffka Margit író és költő. Olvasottabb művei:
Levelek a zárdából, Színek és évek, Hangyaboly.

135 éve, 1875. június tizennegyedikén született Ion Dragoslav román író és költő.

135 éve, 1875. június tizenötödikén született a flamand családból származó magyar író, Drasche-Lázár Alfréd.

85 éve, 1925. június tizenhatodikán született Anatol Bakonski román költő esszéista és fordító.

135 éve, 1875. június huszadikán született Constant Cantili román író.

155 éve, 1855. június tizennyolcadikán született Kollár Péter magyarországi szlovén író.

100 éve, 1910. június huszonkettedikén született Gagyi László magyar író és költő.

40 éve, 1970. június huszonharmadikán hunyt el Fekete István ifjúsági regények nagy írója. Népszerű művei: Bogáncs, Vuk, Kele, Lutra, Tüskevár, Téli berek, Hu.

60 éve, 1950. június huszonnegyedikén hunyt el Ivan Szergejevics Smejlov orosz író.

100 éve, 1910. június huszonkilencedikén született Antoine de Saint-Exupéry francia író, a Kis herceg remekmű szerzője.   



ÉRDEMES TUDNI

115 éve, 1895. június harmadikán született a székely Boros Fortunát ferences rendi szerzetes, egyháztörténész, az erdélyi ferencesek történetének egyik kutatója.

105 éve, 1905. június nyolcadikán hunyt el Molnár Lajos atlétikai szakíró.

80 éve, június tizedikén született Kristó András geológos, földrajzi szakíró, tanár. Szaktanulmányai többségét Csíkszeredában adták ki.

110 éve, 1900. június ötödikén született Gábor Dénes Nobel-díjas magyar fizikus, a holográfia feltalálója.

385 esztendeje, 1625. június tizedikén született székely-magyar származású pedagógus és filozófus Apáczai Csere János. Legfontosabb munkája a Magyar Enciklopédia.

120 éve, 1890. június huszonnegyedikén született Baktay Ervin orientalista, író, műfordító, festőművész, művészettörténész és asztrológus.  

215 éve, június huszonötödikén hunyt el Zöld Péter lelkész, történetíró a csángó-magyarok történetének kutatója

175 éve, 1835. június huszonhatodikán felvidéki szász családba született Herman Ottó magyar természettudós és néprajzkutató.