2010. november 10., szerda

A Romániai Magyar Könyvtárosok vándorgyűlésének margójára

Nemrég volt szerencsém részt venni az RMKE hetedik vándorgyűlésén. A vándorgyűlés témája a helyi értékek megőrzésének lehetőségeiről szólt az egyre erősödő virtuális világban, természetesen összekötve az új lehetőségek tükrében az adott modern könyvtárosi helyismereti munkával.
Három nap alatt volt alkalmam megtapasztalni azt, amire valóban szüksége van egy könyvtárosnak. A lehetőségekhez mérten feltérképezve a legfontosabb értékeket egy olyan világba lehetett cseppenni, amelyben múlt-jelen teljesen összefonódott, és máris elővetítette a jövő lényegét, vagyis helyi értékek nélkül elveszíthetjük mindazt, ami egyszerű és ősi. Nem is beszélve arról, hogy e csoda nélkül nincs fogózkodó, elveszíthetjük eredetiségünket, gyökerünket. A felnövekvő generációnak pedig tudnia kell ezekről az értékekről. Mindebben segítséget nyújthat a könyvtáros is. Munkája viszont akkor teljesedhet ki, ha a hozzáérkező kérdező-kereső már valamelyest fel van vértezve az említett kincsekkel. Olyan emberekre gondolok, akik látják saját kultúrájuknak értékét, és ezt az értéket másokkal is szívesen meg akarja osztani. Nem szégyelli hovatartozását. Mindezekről beszélnek a meglévő műemlékek, a népi szokások, a népi mesterségek és egyéb kulturális emlékek, amelyeket továbbra is ápolni kell. 
A jelenlegi társadalmi változások közepette a könyvtárak csak úgy tölthetik be kulturális-információs intézményi szerepüket, ha a helyi információk szolgáltatása területén is élni tudnak a modern információs technológia által nyújtott lehetőségekkel, aktívabb szerepet vállalnak a helyi közösségek hagyományainak, szokásainak megőrzésében, gyakorlásában és továbbításában.
Kászon helyi értékeinek megismerése, története és mostan megélt történései szervesen kapcsolódtak az előadássorozathoz. Világossá vált minden egyes könyvtáros számára, hogy mennyire szükségszerű értékeink megőrzése és annak vonzó tálalása a jövendő nemzedék számára.

*

Úgy gondolom, az előbbi gondolataim után érdemes említést tennem egy eseményről, ami befolyásolta a véleményemet a mai helyi kulturális értékek megőrzéséről. Igen fontos számomra kiemelnem a nyelvet, amely szükségszerű egy kultúrához tartozó egyén témafelvetésének tisztánlátásához. Sajnos nem egy esetet tudok, amikor, ha törvényileg megengedett is, nem használják anyanyelvüket az arra jogosultak. Legtöbb esetben az összejövetelek lefolyásának rövidítése végett kihagyják a kétnyelvűség lehetőségét, sőt nem is igénylik, vagy még rosszabb, nem is akarják azt. Pedig anyanyelv, sőt továbbmenve tájnyelv nélkül a helyi értékek sem az igaziak. Ehhez találó a következő idézet: "Ma, amikor a világszerte felpumpált nacionalizmusok szervezett hecckampányokat folytatnak nemzetközi síkon a magyarság ellen, amikor törvényekkel vagy azok nélkül korlátozzák a magyar nyelv életbenmaradásának lehetőségeit, amikor a szorongó szülők egyre kevesebb gyereket íratnak magyar iskolába, Honti László, az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének a nemtudommije és munkatársai azt látják a legégetőbb feladatnak, hogy a magyar anyanyelvű személyekben nehogy valami nemzeti önérzetféle kapjon lábra. Ott állnak a Véleményszabadság nevű sportklub lelátóin és sörétes puskával lövöldöznek mindenkire, aki kimerészkedik a pályára".
 Közel három esztendővel ezelőtt történt meg vélem, amikor egyedül rendeztem meg a Hargita megyei iskolai könyvtárosok gyűlését (mivel két és fél esztendőn át nem volt semmilyen említésre méltó összejövetel), hogy a rendezvény végén támadás ért anyanyelvem használata végett, attól eltekintve, hogy a nagyközönség előtt mindkét nyelven tálalva volt a mondanivalónk. Természetesen megalázónak tartottam. A vége az lett, hogy azóta kizárólag csak az ország nyelvén folynak a gyűlések. A mostani vándorgyűlés viszont megerősített hitemben, hogy igenis jól választottam. Vagyis egy nyelvben egy egész világ rejlik, és mi vagyunk a felelősek azért, hogyha csak úgy lazán eltaszítjuk magunktól ezt az értéket. Igaz, egy fecske nem csinál tavaszt, de talán, aki olvassa, érti, vagy rájön arra, hogy csak együtt tud gyökeret verni az igényesség.

Idézet forrása - Szőcs István: Belbajok és bájdalok a nyelvrokonságban
XX. ÉVFOLYAM 2010. 17. (559.) SZÁM - SZEPTEMBER 10.


Borbé Levente

Nincsenek megjegyzések: