2011. március 22., kedd

Kiadványszerkesztő tanfolyam Csíkszeredában

2011. március 9-12, valamint március 16-19 között, két egymást követő héten, szerdától szombatig kiadványszerkesztő tanfolyamra került sor a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár olvasótermében. A szakmai képzés a romániai magyar könyvtárosok számára volt megszervezve a Szülőföld Alap támogatásával és a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (RMKE) szervezésével. A tanfolyam oktatói a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetének szakemberei voltak Nagy László és Rigó Tamás személyében.


            A tanfolyam eme két részében a könyvtárosok megismerkedhettek a kiadványok előkészítésének és elkészítésének fontosabb mozzanataival és az előkészített anyag nyomdai kivitelezésének fortélyaival. Lépésről lépésre haladva a tanfolyam oktatói figyelemfelkeltő szemléltetéssel nyújtottak világos képet e munka varázsának részletes teendőiről az érdeklődők számára.  Először a kéziratok és azok feldolgozásának rejtelmeibe kaptak betekintést, majd azok elektronikus feldolgozásának lehetőségeiről tájékoztattak. Az elektronikus feldolgozásnál kiemelt szerepet kapott a képek, grafikák feldolgozása és az MS Office programcsomag egy részének (Word, Excel) bemutatása. Ezeken belül nyomatékosítva volt a korrektúrázás technikája. A későbbiekben a Publisher kiadványszerkesztői programmal ismerkedhettek meg a résztvevők. Ők a kiadványszerkesztés általános jellemzőinek felelevenítése után fel tudták ismerni a Publisher program nyújtotta kiadványszerkesztés alapvető tulajdonságait és képesek voltak egy kiadványt megszerkeszteni a tanfolyamon szerzett gyakorlati úton való kivitelezésre és az előkészített kiadvány elektronikus formában történő publikálására. Végül a tanfolyam résztvevői megismerkedhettek a kiadványok elkészítéséhez szükséges nyomdai tevékenységek használatával.


            A tanfolyam gyakorlatokra épülő oktatása egyre világosabbá és kifejezővé tette mindazt, amivel foglalkoznia kell egy kiadványszerkesztőnek.
Köszönet a támogatóknak, a szervezőknek és természetesen az oktatóknak, akik a tanfolyam résztvevői számára közelebb hozták eme mesterség varázslatának kulcselemeit.

Végezetül érdemes elolvasni Kopacz Katalin, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatójának a tanfolyamról szóló rövid tudósítását:


1.  szöveg előkészítés a kiadványszerkesztéshez (gépelés, szkennelés, OCR, PDF szövegek feldolgozása)
2. képek  előkészítés a kiadványszerkesztéshez (digitális fényképek, szkennelt képek használata, módosítása)
3. kiadványszerksztéshez szükséges fontok használata (TTF, OTF fontok telepítese, kódkészletek, ASCII, ANSI, Unicode)
4. FTP site-ok használata a kiadványszerkesztésben
5. kiadványkészítés alapelemei: lapjellemzők, oldaljellemzők (használatuk MS Wordben, MS Publisherben)
6. kiadványkészítés alapelemei: karakterjellemzők, bekezdésjellemzők (használatuk MS Wordben, MS Publisherben)
7. kiadványkészítés elemei: stílusok, mesteroldalak használata (MS Wordben, MS Publisherben csak a mesteroldal)
8. kiadványkészítés különleges elemei: képek, illusztrációk használata (MS Wordben, MS Publisherben)
9. kiadványkészítés különleges elemei: táblázatok, diagramok használata (MS Wordben, MS Publisherben)
           10. kész kiadvány feldolgozása (nyomtatás, levilágítás jellemző értékei, PDF készítés)

            A tanfolyam résztvevői:
- André Katalin Csíkszeredából - közkönyvtártól
- Barabás Zója Székelyudvarhelyről - iskolai könyvtártól
- Borbé Levente Csíkszeredából - iskolai könyvtártól
- Botorok Ildikó Székelyudvarhelyről - iskolai könyvtártól
- Jakab Anna Csíkszeredából - közkönyvtártól
- Kelemen Katalin Csíkszeredából - közkönyvtártól
- Kiss Szende Emőke Brassóból - közkönyvtártól
- Nagy György Erika Csíkszeredából - közkönyvtártól
- Péter Antal Csíkszeredából - iskolai könyvtártól
- Tamás Ildikó Kolozsvárról - egyetemi könyvtártól



Borbé Levente

Nincsenek megjegyzések: