2012. október 16., kedd

A gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola októberi rendezvénysorozata

OKTÓBERI RENDEZVÉNYSOROZAT SZÁRHEGYEN
2012. októbere


A gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola V – VIII osztályos tanárai és könyvtárosa október elején (okt. 4 – 8 között) egy rendezvénysorozatot szerveztünk, melyben néhány „Világnapot” ünnepeltünk meg, bár a rendezvény nem pontosan azokra a napokra került, ahogyan a naptárban szerepel. Tehát a programunk a következő volt:

·         október 4 (csütörtök): a Nyelvek Napja alkalmával Gáspár Erika angol szakos tanárnő egy több fordulós vetélkedőt szervezett meg a Gyergyói-medence iskolái számára, melyre négy helységből neveztek be: a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola, a gyergyóújfalvi Elekes Vencel Általános Iskola, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola és a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola diákjai és angol szakos tanárai vettek részt. A vetélkedőn V-VI-os és VII-VIII-os diákokból tevődtek össze a csapatok, és mindenki a saját korosztályának és képességének megfelelően kapta a feladatokat. A diákok nagyon aktívan dolgoztak, kreatívak voltak, és jól is érezték magukat. A program végén mindenki oklevelet és egy kis édességet kapott.


·         október 5 (péntek): a Népmesék Napja alkalmával jómagam, mint magyar szakos tanár és könyvtáros egy három részből álló programot állítottam össze a következő felállításban:


·         Emlékezzünk Benedek Elekre címmel egy rövid előadást tartottam (képes bemutatóval) Benedek Elek életéről és munkásságáról


·         Hogyan örökítették át a könyvtárak a múlt hagyományait az utókornak? címmel egy csoportos foglakozásra került sor, ahol a diákok négy fős csoportokban az iskolakönyvtárban található népmesegyűjteményeket tanulmányozták, majd egy-egy általuk kiválasztott mesét olvastak fel. Szintén csoportokban a Cimbora folyóirat különböző évszámaiból osztottam ki egy-egy példányt, melyből ismét tetszés szerinti cikkek felolvasása következett.
·         A program egy bábszínházzal zárult, melyre Páll Ibolya drámapedagógiával foglalkozó óvónőt hívtam meg, aki egy háromszéki népmesegyűjteményben talált nagyon ritka népmesét dramatizált, és alakított ki teljesen saját elképzelések alapján, melynek A szegény legény királysága címet adta. A programunk a gyerekek számára érdekesnek bizonyult, és beigazolódott, hogy nincs az a korcsoport, aki ne tudna egy mese alatt felszabadulni, és ne élvezné az olvasottak, hallottak (vagy látottak) által nyújtott élményt.






o        október 6 (szombat): a Gyaloglás Világnapja alkalmával Becze Julianna fizika-kémia szakos tanárnő egy gyalogtúrát szervezett az V-VIII-as diákok és tanárok számára a Maroshévíztől mintegy 11 km-re levő kőgombákhoz. Ezek a kőgombák Erdély egyik ritkaságszámba menő természeti csodái, melyek a szárhegyi diákok számára is érdekesnek bizonyultak, így annak ellenére, hogy a 22 km-es gyaloglás kissé megfeszítő volt, az élmény pótolhatatlan.




o        október 8 (hétfő): az Aradi 13 vértanú emlékére Fazakas Gizella történelem szakos tanárnő egy emlékműsort szervezett, melyen az V-VIII-as diákok egy összeállítással idézték fel 1849 okt. 6-a gyászos eseményeit.




Összeállította: Barabás Erzsébet,
magyar szakos tanárnő, könyvtáros


Nincsenek megjegyzések: