2012. november 19., hétfő

KÖNYV A MENEKÜLÉS ÉS A BEFOGADÁS TÖRTÉNETÉRŐL: BUCZKÓ JÓZSEF KÖNYVBEMUTATÓJA KILYÉNFALVÁN


Jelentős eseményre került sor 2012 november 11-én, vasárnap, a kilyénfalvi római katolikus templomban. A délelőtti szentmise után megtörtént Buczkó József, Hajdúnánáson élő néprajzkutató „Szállást adtunk hűséges, magyar véreinknek” – Székely menekültek Hajdúnánáson 1916-1918 című könyvének ünnepélyes bemutatója.

A rendezvényt a Kilyénfalvi Római Katolikus Plébánia szervezte, amelynek házigazdája Fejér Lajos plébános volt. A szentmisén és az utána következő könyvbemutatón jelen volt Juhász Imre hajdúnánási római katolikus plébános is.

A könyvbemutató Marthy Ágota, IX. osztályos tanuló Sajó Sándor Magyarnak lenni című versének elszavalásával kezdődött, amelyet Fejér Lajos plébános ünnepélyes köszöntő gondolatai követtek. Az atya beszédében fölhívta az egybegyűltek figyelmét annak a történelmi eseménynek a fontosságára, ami 96 évvel ezelőtt, 1916-1918 között történt a székely menekültek és a befogadó, oltalmat, segítséget nyújtó hajdúnánásiak között. Ezt követően, a mű szerzője, Buczkó József fölvázolta a könyv tartalmát, a székelység és a hajdúnánásiak számára bíró jelentőségét, értékét.

Hajdúnánásról, a 17 500 lakosú, Debrecentől 40 kilométerre található városról a legtöbb embernek a páratlanul vonzó termálfürdő és a Magyarországon egyedülálló struccfarm jut eszébe. Buczkó József ( Hajdúnánáson élő néprajkutató, a Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója. Több értékes mű szerzője, mint például: Pusztuló értékeink, Az utolsó huszárok Újfehértőn, Újfehértő zsidósága, Újfehértő története, Jeles személyiségek Újfehértő múltjából stb.) újonnan megjelenő könyve egyeértelművé teszi számunkra, hogy ez a város más jelentést hordoz mind az ott élő lakosok, mind pedig a ma élő székelyek számára a közös törénelmi múltból adódóan. A szerző, másfél évvel ezelőtt, kiterjedt kutatási munkát végzett plébániákon, levéltárakban és feltárta a Hajdúnánás és a székelység közös múltját érintő, az utókor számára eddig többnyire ismeretlen részleteket.

A könyvben olvasható történetek az első vlágháború második felében – 1916-1918 – zajló eseményeket örökítik meg. 1916 kora őszén Magyarország keleti vármegyéit megrohamozták  az ígéretüket megszegő románok katonái (a megállapodás úgy szólt, hogy Románia semlegesen figyeli az eseményeket, nem avatkozik a háború menetébe). Ez a váratlan fordulat 206 ezer székelyt kényszerített arra, hogy mindenét hátrahagyva meneküljön a támadók elől. Mivel a 17 és 56 év közötti férfiak nagy része a csatatereken harcolt, a menekülők serege többnyire asszonyokból, gyerekekből, betegekből és idős férfiakból állt, akik több napon, héten keresztül úton voltak szekereken, nyitott és zsúfolt vasúti szerelvényeken vagy éppen gyalogosan. Ideiglenes tartózkodási helyüket az akkori magyar belügyminisztérium jelölte ki: a Csík és Maros-Torda vármegyéből érkezőket Hajdú és Szabolcs, a szebenieket és az alsó-fehérieket Bács-Bodrog, a brassóiakat és a nagy-küküllőieket Torontál, a fogarasiakat Csanád, a kis-küküllőieket Csongrád, a hunyadiakat pedig Arad vármegyébe irányították.

A hajdúk földjére és annak központi városába, Debrecenbe 1916 őszén több mint 20 ezer székely érkezett. Az Alföld északi részén található Hajdúnánás körülbelül 3 200 menekültnek adott ideiglenes szállást, akik többnyire Csík vármegye településeiről érkeztek. Közöttük volt  kisgyerekként a kilyénfalvi Jakab Antal, a későbbi gyulafehérvári püspök, édesanyjával és négy kistestvérével, valamint a csíksomlyói Domokos Pál Péter, akit néprajzi munkásságáért később a Csángók Apostola címmel tiszteltek meg.
Buczkó József 2011-ben megjelent könyvének történetei a menekülés körülményeit, a menekülő székelyek lelkivilágát, a befogadó hajdúk nagylelkűségét, emberségét, az együtt töltött mindennapok megannyi szépségét és nehézségét tárja fel az olvasóközönség előtt olyan közvetlenséggel, könnyedséggel és nyelvi színességgel, mintha mi is részesei, közvetlen résztvevői lennénk az első világháború eme nehéz, nyomasztó éveinek.
A szerző a bemutató során két emlékmű fölállításáról is említést tesz. A hajdúnánási tempolm bejáratának bal oldalán egy kőből készült emlékoszlopot, a Székely Menekültek Emlékoszlopát helyezték el, amelyet az 1916-os események, a menekültek és befogadók tiszteletére készített el a Hajdúnánási Római Katolikus Egyházközség és a helyi önkormányzat.
 
A menekültek közül 1918-ig 38 székely veszítette életét a hajdúk földjén, akiket itt helyeztek örök nyugalomra. Nekik kívántak emléket állítani a templom bejáratának jobb oldalán elhelyezett fából készült feszülettel, amely a Székely Menekültek Emlékkeresztje nevet viseli. E kereszt egyik hasonmása a Hargita tetején áll, közel ahhoz a helyhez, ahol 1567-ben a katolikus székelyek győzelmet arattak János Zsigmond seregei felett, és ezáltal megtartották őseik hitét.

Mindkét emlékjelet tavaly szeptemberben avatták fel mintegy hagyományteremtő szándékkal a Székely Menekültek Emléknapja elnevezésű ünnepség keretében. Az avatáson, az emlékoszlop talapzata mellett Kilyénfalváról és Csíksomlyóról hozott földet hintettek szét székely népviseletbe öltözött fiatalok. Az emlékoszlop mellé két ezüstfenyőt is elültettek, amelyek a Hargitáról származnak. (Érdekességképpen említeném meg, hogy az idén szeptember 30-án tartott II. Székely Menekültek Emléknapján az ünnepi szentmise celebrálására Fejér Lajos kilyénfalvi plébánost kérték fel. A cikk szerzője).

Buczkó József műve az első világháború borzadalmai miatt bekövetkezett, talán legnagyobb népmozgásának számító evakuálásának állít emléket. A kilátástalanság, a nélkülözés, a bizonytalanság és kiszolgáltatottság közepette egymásra talált a hajdúk földjén két nép, akik sorsközösséget vállalva, együtt élték mindennapjaikat 1918-ig, amíg a székelység megkezdhette a hazatelepülést. A szerző a következőket írja a Hajdúnánást és Székelyföldet összekovácsoló szeretetről: „Nem más ez, mint olyan kőszikla, amelyen felépülhet a nemzeti összetartozás temploma. Boltozata alatt pedig ismét összeölelkezhet a karddal szerzett nemesi múltjára oly büszke hajdú és székely magyar egyaránt.”

Barabás Gyöngyvér

Nincsenek megjegyzések: