2013. január 29., kedd

ÜNNEP EGYÜTT – Magyar Kultúra Napja


Az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza Könyvtára idén, január 23.-án, a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskola tanulóival, tanáraival együtt ünnepelte a Magyar Kultúra Napját.


            E jeles nap alkalmából elsőként a diákok zenés, irodalmi összeállítását hallgathattuk meg, amely díszesebbé, szebbé tette a megemlékezést, s amely által még inkább elmélyültté válhattunk, ráhangolódhattunk az ünnepre. A gyerekek műsora után Márdirosz Ajka könyvtáros tartott rövid beszédet a kultúra fontosságáról, kihangsúlyozva, hogy ez utóbbi nemcsak időszakos kell legyen, hanem mindennapi életünk része, pl. a könyvek révén is, amit nap mint nap kézbe veszünk és olvasunk. Felhívta a gyerekek figyelmét az olvasás jelentőségére, annak kulturális vetületére. A programot könyvbemutató és beszélgetés követte: Balázs Lajos, a Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából című könyvéről tartott előadást. Mind a falubeli résztvevők, mind a pedagógusok, mind pedig a gyerekek nagy érdeklődéssel fogadták az R.M.P.SZ. 2012-ben Apáczai díjjal kitüntetett szerzőt. Bár azt gondolnánk, hogy a téma nehézkes a gyermeki gondolatvilág számára, mégis azt tapasztalhattuk, hogy a gyerekek nagy figyelemmel követték a pedagógus írót, aki a tanulók nyelvén próbálta elmagyarázni a rituális szimbólumok mibenlétét: hogy hol jelennek meg, és miért lényegesek székely-magyar kultúránkban a szimbólumok, és egyáltalán miért szimbólum számunkra a fenyő, a székelykapu, a gyertya stb. 

            Az ünnepi programot a Magyar Himnusz közös eléneklése zárta, amely elengedhetetlen része volt ennek a napnak.
 Márdirosz Ajka

Nincsenek megjegyzések: