2013. február 24., vasárnap

Felolvasási maraton a Cserei Mihály Általános Iskola könyvtárában




A Cserei Mihály Általános Iskola könyvtára ebben az évben is bekapcsolódott az olvasásmaratonba, amely 2009-ben indult a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a székelyudvarhelyi Cimbora Gyermekek Klubja kezdeményezésére.

Ebben az évben február 19-én Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából a maraton Gárdonyi műveinek felolvasásával folytatódott, melybe 189 csereis, valamint 19 pedagógus kapcsolódott be. Elsősorban az Egri csillagokra irányítottuk  a figyelmet, de olvastunk részleteket A láthatatlan ember című regényből, a  Kék pille elbeszélést, valamint rövid írásokat a Szüleim gyémántja voltam című, illetve a  Cifra mese című könyvből. A kicsiknél A láthatatlan kalap,  Nagyapó tréfái és  más, kevésbé ismert írása is előkerült. 


 Szeretettel fogadtuk a könyvtárban az iskolás csoportokat a vezető pedagógusokat is. Elnyerte az előkészítős csoport tetszését Birta Tünde tanítónő felolvasása, ugyanis Regián Melinda tanítónővel a gyerekek felszabadultan el is játszhatták a Bolond Istókot. Gárdonyi Géza írta Titkosnaplójában:  Jó volt megosztani az olvasás örömét másokkal. 


A gyermekek megtekinthették a Gárdonyi műveiből rögtönzőtt kiállítást, élmény volt számukra, hogy írhattak a könyvtár vendégkönyvébe.
Minden résztvevő személyre szóló könyvjelzőt kapott ajándékba, saját nevére kitöltve, ami egyben azt is bizonyítja, hogy részese volt a közös olvasásnak. A felolvasás az iskola könyvtárában zajlott, míg az óvodai csoportoknak  a saját termükben, játékosan, bábok segítségével történt a meseolvasás.


A rendezvény célja volt, hogy akik szeretünk olvasni, egyre többen részt vegyünk a közös olvasásban, és továbbadhassuk az olvasás örömét. Azt gondolom, mindannyiunknak élmény volt. 


Csíkrákos, 2013. február 19.                                                  

Pálosi Veronika, könyvtárvezető


Nincsenek megjegyzések: