2014. augusztus 6., szerda

Kis Könyvesbolt, nagy szeretet







Bizony telik az idő, és a Kele Könyv vár mégis a régi. Ugyanolyan kedves kis könyves üzlet, mint indulásakor. Az arra igyekvőt-sétálót mindig egy gondos és folyton változó-változatos kirakat fogadja. Betérni érdemes, a kellemes fogadtatás segít kint felejteni az ember baját-gondját.  Érdeklődni természetes, s ha csak a polcok között keresgél valaki, nyugodtan teheti, ha akar maradni, elidőzhet, mert az otthonos hangulat könnyedsége valamilyen módon megérinti a vásárlót, akiből kalandozó válik „az emberi tudomány és fantázia nagy országában”. Szinte úgy lehet kihalászni a magadnak való köteteket, ahogyan Kele teszi a finom békacsemegéivel a tóban. Ha netán mégsincs meg a keresett olvasmány, a készséges elárusítók rögtön próbálják orvosolni a helyzetet. Ha nem sietős a dolog utána rendelnek, ha meg igen, próbálnak ajánlani valami hasonlót helyette. Mindenképpen senki sem távozik onnan tanácstalanul, vagy rosszkedvvel, s a kis bolt megmarad annak a sziklaszilárd várnak, amelyet az ott dolgozók, és a vásárlók szeretete kovácsol össze a hétköznapokban.


Ha Csíkszeredában járnak nem kell kihagyni, hiszen ott van a város szívében.
Cím: Csíkszereda, Petőfi Sándor utca 20 szám.



Világhálós böngésző oldal: https://hu-hu.facebook.com/kele.konyvvar

Borbé Levente



Nincsenek megjegyzések: