2014. augusztus 25., hétfő

Meghalt Nicolae Balotă irodalomkritikus

 Augusztus 20-án elhunyt Nicolae Balotă esszéíró, irodalomkritikus és történész
Demény Péter, az Új Magyar Szó online napilapban így ír róla:

Annak a Szebeni Irodalmi Körnek volt a tagja, amelyet már évek óta tanulmányozok: mindent elolvasok, ami csak a kezembe kerül, és gondolkodom, hogy lehetett. Hogy lehetett, hogy a bécsi döntés után, amikor erdélyi románok lévén lelkesen acsaroghattak volna a magyarok ellen, inkább a tanulást, a nyitottságot, a kíváncsiságot és a szellemi kalandozást választották, és Blaga segítségével és irányításával megteremtettek valamit, ami nem volt olyan káprázatos, mint a 27-esek (Cioran, Eliade, Ionesco, Noica) tejútja, de bizonyos értelemben sokkal hasznosabb. Semmi vasgárdás hevület, viszont nagyon sok megértési vágy a fiatalkori elfogultságok mellett.

Én azonban nem így és nem ezért emlékszem reá, és nem ezért szerettem volna találkozni vele. Hanem egyrészt azért a káprázatos intelligenciáért, amely az abszurdtól Arghezi költészetéig mindent asszimilált és mindent elemzett; másrészt azért, mert a Szebeni Irodalmi Körre vonatkozó kíváncsiságom kielégíthetetlen; harmadrészt azért, mert megtanult magyarul, és egy könyvet is írt Romániai magyar írók címmel; negyedrészt, mert Kolozsváron született, azon a régi, sokak visszasírta Kolozsváron, amely már csak azért is tökéletes, mert régen elmúlt.

A teljes cikk:

Én azonban nem így és nem ezért emlékszem reá, és nem ezért szerettem volna találkozni vele. Hanem egyrészt azért a káprázatos intelligenciáért, amely az abszurdtól Arghezi költészetéig mindent asszimilált és mindent elemzett; másrészt azért, mert a Szebeni Irodalmi Körre vonatkozó kíváncsiságom kielégíthetetlen; harmadrészt azért, mert megtanult magyarul, és egy könyvet is írt Romániai magyar írók címmel; negyedrészt, mert Kolozsváron született, azon a régi, sokak visszasírta Kolozsváron, amely már csak azért is tökéletes, mert régen elmúlt. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/velemeny/34246-demeny-peter-talalkozasom-nicu-bacsival#sthash.yMbFsvAZ.dpuf

Annak a Szebeni Irodalmi Körnek volt a tagja, amelyet már évek óta tanulmányozok: mindent elolvasok, ami csak a kezembe kerül, és gondolkodom, hogy lehetett. Hogy lehetett, hogy a bécsi döntés után, amikor erdélyi románok lévén lelkesen acsaroghattak volna a magyarok ellen, inkább a tanulást, a nyitottságot, a kíváncsiságot és a szellemi kalandozást választották, és Blaga segítségével és irányításával megteremtettek valamit, ami nem volt olyan káprázatos, mint a 27-esek (Cioran, Eliade, Ionesco, Noica) tejútja, de bizonyos értelemben sokkal hasznosabb. Semmi vasgárdás hevület, viszont nagyon sok megértési vágy a fiatalkori elfogultságok mellett. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/velemeny/34246-demeny-peter-talalkozasom-nicu-bacsival#sthash.yMbFsvAZ.dpuf

Nincsenek megjegyzések: