2014. november 6., csütörtök

Hogy mi mindenre lehet használni az iskolai könyvtárat...

Mint könyvtáros, magam is tapasztaltam, de sok kolléga információi alapján állíthatom, hogy ha a  rendeltetésnek megfelelő tevékenység zajlik  a könyvtárban, akkor nincs semmi baj, sőt, jómagam egészen felvillanyozódom tőle. Viszont nem vagyok már attól sem elragadtatva, hogyha a diák mondjuk tanulás vagy versenyekre való felkészülés ürügyével jön be a könyvtárba, s egészen mással foglalkozik. Gondolok az előző napi élmények megbeszélésére, boldog viháncolásokra valamilyen saját „téma kapcsán”, a világhálón való nem éppen tananyaghoz és a tudást serkentő anyag böngészésére. Aztán, ha a legelemibb szabályokat sem tartják be, s kaszinónak képzelik a teret, akkor igazán harapós tudok lenni. Főleg, amikor ki tudja hányadjára sem jut el az általam küldött üzenet hozzájuk.  Néha még annak is lehet örülni, ha valaki tanulás gyanánt a könyvére téve fejét álomba szenderül, legalább addig sem zajong. Nem örvendetes dolog mindaz amiről beszéltem, de mégis előnyt élvez iskolaszinten kötelező tanulás szempontjából a diákokkal komplett tele könyvtár időszaka.
    Az előbb említett problémákkal el lehet bánni valahogy, mert a gyerekeket lehet alakítgatni, de vannak esetek, amikor tanárkollégáink állítanak igazi kihívások elé. Például  a különböző kihágásokat elkövetett diákok büntetésének letöltésére használják a könyvtárat. Bárhogy fogalmazunk, enyhén szólva is durva. Eme cselekedettel mintha azt nyugtáznák, hogy a kedves légkörű könyvtári környezet, maga az emberi kultúra is a borzalmak egyik színhelye lenne. Mi az, hogy még büntetésből a könyvtárban kell elszenvednie a komisz gyereknek kópéságáért az időt? Le kell tölteni azt, akár a börtönben...? Vannak pedagógusok, akik buzgó szorgalommal egyezkednek a könyvtárossal, és valami „megalázó” munkát varrnak az elítélt nyakába. Mint például polcrendezgetés, takarítás, könyvek ragasztgatása stb. Így a diákban kialakul az az érzés, hogy a könyvtár nem más, mint egy büntetőhely, ha nem is pont olyan az arculata, de mindenképpen hasonlatos, legalábbis azt idézi fel, csak a rácsok hiányoznak az ablakokról. Van is valami benne, mert sok elítélt ott olvassa el élete során a legtöbb könyvet. Sőt könyvet is ír...
    Egy másik érdekes jelenség mifelénk, hogy a vidéki gyerekek (főleg általános iskolákban),  mint egy csomagmegőrzőben a könyvtárban dekkolnak, amíg valaki hozzátartozó értük nem jön. Addig éli a kis világát, ki tudja a könyvtáros még meg is szeretteti véle az olvasást. Legtöbbször nem így van, mert a gyerek is vágyakozik haza, s a munkaidején kívül ott ücsörgő  könyvtáros úgyszintén.
     A könyvtárban való gyerekmegőrzés másfajta módozata a lyukasórák alatti könyvtárlátogatás. Amikor a kedves gyerekek önszántukon kívül be vannak terelve az információ csodálatos világába. Létezik mostanság az a bizonyos hittan óra, ami jelenleg megint nem kötelező, és ebből kifolyólag azok a diákok akik nem óhajtanak részt venni rajta szintén a könyvtárba vannak küldve. Ezen kívül azokban a városokban, ahol van uszoda és jégpálya, a korcsolyázás és az úszás tanítása bele van építve a tananyagba. De mivel nem mindenkinek van felszerelése, esetleg nem óhajtja azt a plusz tevékenységet, szintén a könyvtárban köt ki.  Ezek után már az is örömnek számít, még akkor is ha nem helyes, hogyha egy kedves diákpár szerelmi fészkének tekinti a könyvtárat.
    A felsoroltakat lehetne tovább toldani, de gondolom így is eléggé jól van illusztrálva az iskolai könyvtárak másfajta tanár-diák „tevékenységének” arculata. A megoldásokkal csínján kell bánni a könyvtárosoknak, hiszen ahogy a gyakorlat is mutatja, kellemetlen élményeket szerezhetnek maguknak, ha nem tudnak ellenállni annak a nyomásnak, amit külsőleg rájuk aggatnak. Mégis az lenne a legjobb, ha ezek a íratlan kényszertevékenységek nem léteznének. Kiiktatásuk minden iskolai könyvtárnál sajátosságuktól függően más és más feladatot von maga után.

Borbé Levente, könyvtáros

Nincsenek megjegyzések: