2014. november 2., vasárnap

Olvasni jó - iskolaszintű verseny a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskola



Egri csillagok olvasótábor

Januárban hirdettük meg iskolaszintű nagy könyvvadász olvasási versenyünket, mely során a világ egyik legjobb kikapcsolódási lehetőségével lehetett pontokat gyűjteni és nyerni.
Olvasni jó! –ezt hirdette a sok szebbnél szebben megrajzolt plakát, könyvjelző, az elolvasott, meghallgatott mesékről készült számtalan rajz és a nagyobbak által nagy számban kitöltött feladatlapok és könyvajánlók mind egy-egy elolvasott regény tanúságtételei. 
Sokan avatták iskolánkban ezt az évet az olvasás évévé: olvasva! - hiszen összesen 311-en kapcsolódtak be a versenybe, a legnagyobb pontszámot összegyűjtő osztály tanulói pedig összesen 364 regényt és kisregényt olvastak, iskolánk legügyesebb diákja meg 31 regényt olvasott el januártól júniusig hogy csak a három legkiemelkedőbb adatot említsük. 
Olvasni Jó - hirdető tábla
Versenyünk támogatóinak köszönhetően értékes díjakkal tudtuk megörvendeztetni nyerteseinket június 4-én a díjátadó ünnepségen. Íme  díjazottjaink és díjaik:
Olvasni jó! c. iskolakönyvtári versenyen
I.                    Díjban részesül t Tódor Hajdó Klaudia IV. B osztályos tanuló
II.                  Díjban részesült Pál Vivien IV. A osztályos tanuló
III.                Díjban részesült Benedek Tímea IV. B osztályos tanuló
Dicséretben részesül t Kertész Zsuzsa  IV. B osztályos tanuló
Dicséretben részesült Tófalvi Zsanett  IV. B osztályos tanuló
Mindannyian könyvajándékban részesültek a Bagolyvár és az Árnika könyvesbolt valamint a Könyvmoly Antikvárium jóvoltából, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház értékes ajándéka az Augusztusi Alkotótáborában való ingyenes részvétel, mind az öt dákunk számára, a Tomcsa Sándor Színház az első és második díjazottunkat egy-egy gyerekbérlettel a Csipkerózsika ruhakölcsönző  pedig egy 50%-os kedvezménnyel örvendeztette meg .
Olvasni jó! c. iskolakönyvtári versenyen  évfolyamelső könyvvadász
díjban részesültek:
Lőrincz Gabriella / VIII. B osztályos tanuló
Balázs Andrea / VII. A osztályos tanuló
Timár Edina /V.A  osztályos tanuló
Tódor Hajdó Klaudia / IV. B. osztályos tanuló
Jakab Barna / III. B. osztályos tanuló
Pál Anita / II.B. osztályos tanuló
Marosi Krisztián/ I. B osztályos tanuló
Vetésy Dalma / Előkészítő A. osztályos tanuló
Verset olvasni jó hirdető tábla
A könyvajándékok támogatói a Bagolyvár és az Árnika könyvesbolt valamint a Könyvmoly Antikvárium voltak. A Városi Könyvtár Olvasótáborába kapott meghívást a két legügyesebb 5-8 osztályos pontszerzőnk Timár Edina és Balázs Andrea. 
Könyvcserélde doboz
A legügyesebb osztály díja, a Művelődési Ház támogatásának köszönhetően egy tűzzománc foglalkozás melyre június 11-én került sor, valamint egy egy hetes olvasótábor az iskola könyvtárában július 7 és 11 között, melynek témája Gárdonyi Géza  Egri csillagok c. műve.
Teleki Bolyai könyvtárban
Iskolaszinten az első 30 legügyesebb könyvvadász ajándéka egy kirándulás volt Marosvásárhelyre a Delizsansz KFT támogatásának köszönhetően. Első utunk a Teleki-Bolyai Könyvtárba vezetett, amelynek udvarán a gyerekek Márton Krisztina könyvrestaurátor vezetésével egy múzeumpedagógiai foglalkozás keretén belül ismerkedhettek meg a márványpapír készítés fortélyaival, ezt követte a könyvtár megtekintése, itt Weisz Szidónia könyvtáros mesélt érdekfeszítően a könyvtár történetéről és értékes állományáról, valamint a neves Bolyaikról.
Római nap - színházi műhely
Római nap - színházi műhely
Pánczél Szilamér régész, a Marosvásárhelyi Megyei Múzeum munkatársa vezetésével a Várba látogattunk, ahol, a vár rövid történetének megismerése után három kiállításon vezettek végig a múzeum munkatársai. Így a gyerekek megismerkedhettek az állat és ember sokrétű kapcsolatával,  a Beszélő csontok című kiállítás révén a középkori marosvásárhelyi ferences rendi szerzetesek éltébe nyerhettek betekintést, valamint az érdekfeszítő Gyámolító gyógyír, kúráló pirula. Mozzanatok a gyógyszerészet történetéből c. kiállítás megtekintése után a gazdag információk mellet még egy kis illatzsákkal is gazdagabban térhettek haza, amelyet egy múzeumpedagógiai foglalkozás során készítettek el a múzeum munkatársaival közösen. Ezt követte a lebilincselő marosvásárhelyi Kultúrpalota megtekintése. 
Maros Megyei Múzeumban
Múzeumpedagógia foglalkozás
Köszönjük a Delizsansz KFT., a Teleki-Bolyai Könyvtár és a Marosvásárhelyi Megyei Múzeum támogatását. Külön köszönjük Pánczél Szilamér segítségét, a szervezésben. 
Tűzzománc foglalkozás
 Dunkler Réka, könyvtáros


Nincsenek megjegyzések: