2016. november 14., hétfő

Csíkszék Könyvtárosainak Módszertani Gyűlése




2016. november 10-én délelőtt 10 órakor vette kezdetét a Márton Áron Főgimnázium Tudásközpontjában Csíkszék könyvtárosainak módszertani gyűlése, amelyen az iskolai könyvtárakban is megvalósítható programokról szóló témát fejtették ki.



A házigazda köszöntőbeszéde után a könyvtárosok jelenlegi helyzetükről, és az elmúlt esztendők változásairól beszéltek. Elsősorban az érdemfokozatról esett szó. Két esztendővel ezelőtt tüntették ki véle Crăciun Marianát, majd a egy évvel ezelőtt Borbé Leventét, Hatos Melindát és Egyed Danielát. Figyelemreméltó tevékenységek alapján a gyűlésen néhányukat biztatták kollégáik, hogy ők próbálják meg az elkövetkezendő tanévre beadni.




Ezt követte a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum diákjai, akik kedvenc olvasmányaikat mutatták be Egyed Daniela könyvtáros irányításával. A kiválasztott gyerekcsapat bravúros előadása is azt mutatja, hogy Egyed Daniela aktívan kiveszi a részét az olvasás megszerettetésében, fejlesztésében, a diákok olvasóvá való nevelésében. Ő nemcsak a gyerekeket és pedagógusokat vonja be ebbe a munkába, hanem a szülőket, és néha a nagyszülőket is. A diákokat pedig korcsoportokra osztva foglalkoztatja.



 Szünetben a vendégek, beleértve a gyerekek is, ihattak abból a gyógyteából, amelyet a házigazda készített erre az alkalomra.



A második előadás a helyi értékeink megőrzésével foglalkozott. Borbé Levente, a csíkszeredai Márton Áron főgimnázium könyvtárosa elmondta, hogy a helyismereti értékek feltárása a diákok számára egyik fontos alapja annak, hogy eme kincsek megőrződjenek az elkövetkezendő generációnak. Mindezt néhány témával, tematikával illusztrálta, amelyeket a közelmúltban együttműködve a pedagógusokkal megvalósított, és ezáltal különböző tanórákhoz lehet kötni. Ezek közül kiválasztotta és bemutatta az utóbbi hetek legnépszerűbb előadását: a népi gyógyászatot. Az előadás jobb kimenetelében Gyarmati Dénes informatikus, és Molnár Gyula könyvtáros segédkezett.




A módszertani nap záróakkordjaként a könyvtárosok megosztották gondolatukat a két előadás fontosságáról, kitoldva újabb ötletekkel, majd a mindennapi tevékenységek problémáira próbáltak gyógyírt keresni, megoldásokat találni.



A Nagy István Művészeti Líceum diákjainak előadói: Elekes-Köllő András, László Réka, Pizlo Tamara, Szőcs Márton, Vitos Dorka és Ványolós András.

A módszertani nap résztvevői: Borbé Levente, Bölöni Melinda, Dánél Hajnalka, Egyed Daniela, Ferencz Réka, Gábor Emilia, Gábor Tünde-Anikó, János Edit, Karda Zsuzsa, Kolumbán Mária, Kovács Edit, Kovács Márta, Lakatos Tamás, Molnár Gyula, Nagy Aranka és Salamon Magyari Éva

Borbé Levente


Nincsenek megjegyzések: