2017. február 15., szerda

Egy mesélő élethistóriája



Radu Ţuculescu (ejtsd: Rádu Cukuleszku) regényét felesége nagyanyjának köszönhette. Az Öregmama történetei című alkotásban (Povestirile mameibătrâne) egy kalotaszegi kis falu mindennapjait ismerhetjük meg. Annyit tudunk, hogy Váralmás községhez tartozik, és közel van Sztánához. A könyvben a falu, természetesen nem az igazi nevét viseli, mint a benne lakó szereplők sem. A falut elkerüli az országút, a vonatról nem is beszélve. Az idő lassan, de biztosan telik, s ez a lassú változás igazi hozzáértő mesélője az Öregmama. 
 
Öregmama Történeteit átitatja a mindennapos emberi érzésekből származó néha ösztönös cselekvések sorozata. Ez a regélés életének és a falunak mesés története, amelyet saját olvasmányaival színez ki. Ţuculescu, a könyv szerzője 60-70 százalékát értette abból, amit Öregmama mesélt neki, a többit kitoldotta a saját írói képzeletvilágával. Ezekben a történetekben az élet, de főleg a halál játszik központi szerepet, s nem hiányzik az együttélés furcsaságának megannyi változata sem. A puszta mindennapok megélése, az érzelmek áramlása teszik mozgalmassá a történeteket, amelyben a szerelem, a féltékenység, irigység, a bosszúállás, a szexualitás, s ezzel együtt járó a bűn fogalmának sokrétűsége mosódik össze benne. Az Öregmama történetei elsősorban az ott élő helyi közösség örömét és bánatát meséli el. Az egyszerű meséket a misztikus titkok érdekfeszítő történései teszik még színesebbé. Egy falu pezsgő élete elevenedik meg előttünk. Petra lakói az élet szépségének élvezői, éppen ezért nem hőkölnek meg a rájuk nehezedő nyomortól sem.

A regény Ditta és Radu, Petrába való érkezésével kezdődik, egy úgymond már elszegényedett faluba, ahol Ditta nagyanyja, az Öregmama él. A legfiatalabb ember is már jócskán benne van a korban, s a falut az elnéptelenedés fenyegeti. Az Öregmama „otthoni magányában” örömmel fogadja a városból érkező unokáját és párját. Öregmama csöndesen telő napjait olvasással tölti, a világirodalom gyöngyszemeiből merítvén, az elmesélt történeteinek egy részét azzal színezi ki. A hétköznapoktól elrugaszkodva, beszél a vásárokról, vagy a helyi lakosok nagyon összekuszálódott emberi kapcsolatairól. Öregmama öt esztendőn át mesélte e kis mikrokozmosz históriáit egy olyan világról, amelynek ő az egyik megmaradt lámpása, és amelyen keresztül betekintést nyerhetünk a helyi élet érdekes, inkább múltbéli fricskáira.

A falu szereplői, Margó Lili kivételével, mind valós figura. Azonban Margólili jenlétének fontos szerepe van. Rajta keresztül ismerhetjük meg a nők szenvedélyes vágyainak megannyi fortélyait. 
 
Nagyon erős karakterek mutatkoznak a történetekben. Inkább a nők játszanak nagyobb szerepet, kicsit boszorkányos képességekkel. Csábítanak férjeket, és kemény férfimunkát végeznek, mint Rozamunda a falu disznóherélője. Az érzelmek csak úgy tombolnak... A közösséget a nők határozzák meg, akik szinte semmitől nem riadnak vissza. A férfiak ellenben tartanak a nőktől, akik nemegyszer fel vannak szarvazva. Furcsaságok tárháza is egyaránt. Például Hermánék ötven esztendőn át hallgattak egymás mellett, szinte lakótársként viszonyultak egymáshoz, ki ki a maga dolgát téve. Vagy Gálanna háromszor ment férjhez az urához, aminek utolsó alkalommal tragikus vége lett. A kocsma pedig az egyik központi hely, ahol a falu dolgait illetően bármiről lehet értesülni.

A történet központi alakja, „egyformán fontos” szereplőktől eltekintve, mesélése végett mindvégig az Öregmama marad, aki 90 esztendős korában hunyt el. Történetein keresztül összegződik a falu életének Öregmama idején megélt érdekes momentumai. Férjét Demetert jó embernek festi le, aki a frontról megsebesülve tért haza. Hiába az egyik karja bénultsága, mert anélkül is kitűnő táncos volt. Halála előtti utolsó két esztendőt zabálással töltötte. Halála előtti percekben pedig szólt Öregmamának, hogy vigye fel a disznójukat, hadd lássa lássa milyen szépen meghízott. E kérés beteljesülése után nemsokára meghalt. Mivel Demeter nagy táncos hírében állta, úgy búcsúztak tőle. Ropták a táncot rendesen.

Mint minden közösség, Petrában is megvoltak a sajátos íratlan törvények, ezek az alapszabályok a megmaradást szolgálták. Érdekesség, hogy úgymond hibáikat elnézték egymásnak, és továbbra is a pletykák megannyi szárnyán nyitottságban élnek. Egy ilyen helyen aligha létezhetnek tabuk, a nők simán kibeszélik egymást, és mindent-mindenkit, amit hallottak. Persze ez csak látszat, a hétköznapok, azért ennél bonyolultabban működnek, még akkor is, ha mindennek és mindenkinek megvan a maga helye.
Azonban a falu törvényeiben, árnyként jelen van a kegyetlenség is. Az öregek és betegek nem kapnak kellő segítséget végóráikban, s mégis az élet velejárójának tartják. De bármilyen borzasztóak eme kis történetek sorozata, mégsem annyira vészesek, mert imitt-amott humorral vannak tarkítva.

A lakodalom amely az orosz nő történetein át elevenedik meg, ad egy igazi titokzatos végkifejletet, amely kiapadhatatlan beszédforrástéma marad a későbbiekben a falubeliek számára. Öt napi előkészületet a tényleges háromnapos lakodalom követett (a harmadik ráadás), ahol dögivel volt élelem, folyt a pálinka és a bor. Az lagzi harmadnapján egyre erősödő őrületes tánc magával sodort minden egyes ott tartózkodót. Senki sem tudta, hogy mi történt ennek utána, csak annyit, hogy eltűnt a méhész felesége, Margólili. A véres fejsze, az eltűnt személyen keresztül eszünkbe juttatja nagymama baltáját is, amit az ajtó mögött tartott, felkészülve az esetleges arra járó rablók ellen. 
 
Bulgakov Mester és Margaritája igencsak előkelő helyet foglal el a műben, főleg a lakodalmas percekben. Észrevétlenül magával ragad a folytonosan áramló, és egyre gyorsuló ritmus, mintha mi magunk is részesei lennénk az ünnepségnek.

A regény eleji csöndes , időnkét feszült nyugalom hovatovább egyre ütemesebbé válik, a kis apró történetek úgy köszönnek vissza, mintha megbabonázott „boszorkányos rigmusok” volnának.
* * * 

Érdemes kézbe venni a könyvet, annál is inkább, mert egy lenütőben lévő világ csodás hétköznapjaiban vehetünk részt, olyanban, amiben még a mi nagyanyáink is éltek.



Radu Ţuculescu regényének magyar fordítását 2016. októberében adták ki Győrött a Tarandus Kiadónál.

A regényt Szőcs Imre könyvtáros és műfordító ültette át magyar nyelvre.


Borbé Levente,
könyvtáros

Nincsenek megjegyzések: