2018. május 4., péntek

Ove, az ember



Egy eléggé zsörtölődős emberrel ismerkedhetünk meg Fredrik Backman fiatal svéd író Az ember, akit Ovenak hívnak című regényének legelején. Úgy tűnik mintha nem érdekelné a körülötte egyre nagyobb iramban fejlődő digitális univerzum. Egyáltalán nincs meg benne az a nagyvonalúság, hogy csak úgy eltűrje a szomszédok által megengedett zajongást, s főleg a több éve felállított szabályok be nem tartását. A kertvárosi lakópark, ahol él, ezért tele van folytonosan bosszantó dolgokkal, mint például a szabálytalan parkolás, az ugató kiskutya meg a gazdája, az autójukkal „betolakodni” akaró idegenek, s egyáltalán a szomszédságában kiáramló hangok, amelyek igencsak zavarják őt. Mindenről megvan a véleménye, de legfőképpen azokról, akik akármilyen autót vásárolnak. Az Saabjával semmi se veheti fel a versenyt...

A cselekmény egy hétfői napon veszi kezdetét, amikor Ovet 40 esztendő szolgálat után elbocsájtják a munkahelyéről. Ezt az elbocsátást finoman közlik véle. Azért hétfőn, mert a hétvégéjét nem akarták elrontani. Ovénak pedig a munka jelentette az életet. Sajnos az elrontás úgyis megtörtént, hiszen imádott feleségét hétvégén temette el. 59 évesen mindez egy kicsit soknak tűnik neki. A rászakadó szomorúságot tetőzi az is, hogy új szomszédjai lesznek. Számára hasznavehetetlen társaság. Nincs ideje pihenni a folyamatos szabályok kihágása végett. Még öngyilkos sem tud lenni. Többször megzavarják, s amikor végül révbe jut, a kötél szakad el, amivel felkötötte magát. A perzsa nő jelenléte a bárgyú férjével egyenesen felkavarja őt, dühössé teszi. Ingerültsége, feldúltsága csak fokozódik, mert élete már csak a lakóparkra koncentrálódik. Hovatovább számára egyre képtelenebb dolgok történnek, amire jócskán rátesz a heves, hirtelen haragú, lobbanékony magatartásával.

Ovet azonban az emlékein keresztül sokkal jobban megismerjük. Idejekorán elveszti az anyját, kamaszkorában az apját, és aztán saját lábra kell álljon, ami nagyon megy neki. Még az örökségül maradt házat segítséggel, de ki tudja pofozni, ami egy sajnálatos baleset miatt leég. Emlékezéseinek egyik tündéri pontja a felesége, a véle való szerelem, és az ezt követő nagybetűs együttlét. Sonja a férje zord külseje alatt lapuló kedvességet fedezi fel. A feleségéből kisugárzó megértést és együttérzést ő maga is érezte. A nem éppen szószátyárságáról híres Ove inkább cselekedeteivel, mint szavakkal fejezi ki mindazt amit érez iránta, de egyáltalán mások iránt is. Parvaneh, a szomszéd perzsa nő megtalálja benne az emberit. Sőt, akarata ellenére belerángatja a hétköznapi dolgaiba, amelyből igazi kalandok sorozata alakul ki. Ennek köszönhetően maga Ove is másként szemléli a világot. A mindenkivel kötekedő és idegesítő ember egyre jobban megvillantja segítőkész arcát. Még egy cicát is befogad, de sohasem ismeri el, hogy az övé. Megvédi hajdani barátját attól, hogy elvigyék az öregotthonba. Befogadja az apja elől menekülő ifjút. A megoldások sorozata által megváltozott hősünk még halála előtt gondoskodik azokról, akiket szeretett ebben a bizonyos lakóparkban. Természetesen a végrendeletéből sem maradnak ki a további instrukciók...

A történet gunyoros tálalása teszi lehetővé az Ove kép kialakítását, akinek tettei bemutatásán keresztül egyre közelebb hozzák az olvasóhoz nem hétköznapi személyiségét. Morcossága ellenére ellenségei nemigen vannak. Ő maga sem nevezi meg saját „rosszakaróit”, inkább ellenszenvet vált ki belőle a fehér inges hivatali emberek látványa.

Összegezve: egy „rege” arról, hogy ha kellő figyelmet szentelünk egymásnak, annak mindig beérik a gyümölcse. Felfedezzük és megismerjük azt az embert, akit távolról eléggé másként szemléltünk, s együttvéve önmagunkat is.

A regény ízét Bándi Eszter fordítása tette élethűbbé.
Borbé Levente


Nincsenek megjegyzések: